Menu

  • Dorkij
  • Kapcsolat
  • Kereső

Copyright - Minden jog fenntartva. Az oldalon található tartalom a szerző - dorkij - szellemi terméke, illetve alkotása, a szerzői jogok az ő tulajdonát képezik. A szerző fenntart minden, a lap bármely részének bármilyen módszerrel, technikával történő másolásával és terjesztésével kapcsolatos jogot.

DemóbabaKérem a következőt!
Agenda

Blogbejegyzés született 8. hónapra

On November 4, 2017 by dorkij

Peti odasúgja: még alszik – és egy fotót is mutat, amin Olívka széttárt karral, angyali mosollyal szundít. Ahogy férjem kilép az ajtón és megfordul a kulcs a zárban, meghallom a nyekkenést a bébiőrön keresztül. Egy pillanatig reménykedem benne, hogy csak hallucináltam, és még csukott szemmel fekhetek egy kicsit, de rögtön érkezik a jókedvű berregés, ami kizár mindenféle további bóbiskolást, határozottan ébren  van.

A kutya közben két lábbal áll az ágyunk szélén, egy rózsaszín plüssmajom/plüss pitbull/plüss bármi lóg ki a szájából, csillogó szemekkel és eszeveszett farokcsóválással várja, hogy ’elveszem,elveszem,elveszem’ játékot játsszunk – én teljes erőből húzom a zsákmányát, ő meg teljes erőből nem adja.Csalódottan caplat velem a gyerekszobáig, de pontosan tudja, hogy nemsokára ő is sorra kerül, színpadias sóhajokkal és dívás szemmeregetéssel fekszik le a kanapéjára. Az az ő törzshelye, menedéke, ráadásul onnan kényelmesen végig tudja asszisztálni a gyerekszobában történő eseményeket.Ahogy meglátom Olívkát, röhögőgörcsöt kapok – huncut oldalpillantással méreget, a fején random elhelyezett játékok, a lábait teljes erőből kifeszíti, a pocakját pedig úgy kinyomja, hogy még a hálózsákon keresztül is pontosan kirajzolódik a körvonala.

A másik verzió az, hogy valamilyen lehetetlen pózban találom, például ütközésig tolt kobakkal, 90 fokban hajlott nyakkal fekszik az ágy végében, vagy éppen mindkét lába derékig kilóg a rácson. Ilyenkor nem huncut, hanem szemrehányó, és durcásan nyög. Elindul a szokásos reggeli készülődés: 10-15 perc alatt kiválasztom a szettet – akkor is fontos a stílusos megjelenés, ha csak Kalinka (az eb) lát bennünket egész nap. A minták meglepő és bátor párosítása, vad színkezelés, és máris megkaptuk a tíz pontot, bravó Mucika! Amúgy teljesen felesleges válogatni, ezeken a formás idomokon minden hibátlanul áll, legyen az a diszkréten kinőtt 68-as nadrág, ami lassan capri lesz, de egy hosszú zoknival szépen áthidaljuk a problémát, vagy a lezser 80-as pulóver, ami ugyan a fiúosztályról származik, de őrajta akkor is ultranőies. Eleinte ragaszkodtam hozzá, hogy a lányos színek domináljanak a ruhái között, de hamar rájöttem, hogy nem csak a rózsaszíneké a világ, sőt, a srácoknál sokkal viccesebb dolgok bújnak meg, úgyhogy hamar túlléptem az elavult elképzeléseimen.

A pelenkázás már több hónapja feketeöves karatézássá vált, ha nem adom Olívka kezébe a kedvenc alvós plüssnyulát, Árpádházi Szent Margitot, teljesen esélytelenné válok. Ezzel a trükkel marad pár percem, mielőtt laza félkezes mozdulatokkal, egyesével elkezdi ledobálni az akkurátusan elhelyezett pelenkasort, ami után az orrspray következik, és a többi közellenség szép sorban: popsikrém, D-vitamin, szemcsepp, testápoló. Most már kombinálja a sportágakat, beleszőtt némi dzsúdót is. Mivel nem akarok ráfeküdni teljes testtel, röhögve hármat fordul a pelenkázón, mielőtt bármilyen ruhadarabot ráadnék. Itt az ősz, itt a réteges öltözködés: nagyszerű. Továbbra is szorítóban érzem magam, a harisnyánál a legédesebb mosollyal rúg torkon, mikor a hosszú ujjú bodyt ráadom, amúgy cicaharcosan, erővel megtépi a megelőzésként szorosan hátrakötött hajamat. Kezdem megérteni, miért vágatják le a hajukat a nők szülés után: nem azért, mert könnyebb kezelni, vagy fiatalít, bár ez sem kizárt, de az egészen biztos, hogy nem maradnak hajcsomók a kedves kisded minkét szorosra zárt öklében. Személy szerint én megátalkodottan ragaszkodom a hosszú hajhoz, de az afrofonatokat túlzásnak érzem, így inkább csendben beletörődök a sorsomba.

Mire a kisasszony teljesen felöltözik, kicsit lihegek, a pizsama félig letépve lóg rajtam, a frizurám nagyon 80-as évek, de büszkeséggel indulunk kifelé: megcsináltam! A karomon ül, laza mozdulattal kirúgom a gyerekszoba védőrácsát, amikor sejtelmes tekintettel, mélyen a szemembe néz, és egy gigantikusat rottyant. Ez már a kezdetektől dilemma volt bennünk Petivel: hány pontot kapunk a rossz anya/rossz apa skálán, ha ezt nem halljuk meg? Fütyörészve úgy teszünk, mintha mi sem történt volna, semmi gond. Persze képtelen vagyok a szemem fényét szarban hagyni, bármennyire is csábító a gondolat. Inkább vadul szaglászni kezdem a fenekét, hátha csak Pukisztánban járunk, de sajnos legtöbbször nem csal a hang, ez bizony a szomszéd, Kakisztán.

Vissza az egész, snitt, pörög minden, most kicsit rágyorsítunk az eseményekre, mert közben már lefelé görbül Olívka szája az éhségtől. Nincs idő a gurgulázó nevetéssel kísért lábsimire, haspukikra, ad hoc népdalokra, pikkpakk kicserélem a pelust, és irány a négyfokozatú fejjel ellátott cumisüvegek, színkóddal rendszerezett tálkák, kanalak, állandóan elfogyó babavizek és babateák, de főleg és elsősorban a bébiételek birodalma: a konyha!

Erről a következő részben írok bőven, és egyúttal meg is adtam a választ, miért nem vágtam bele nyolc hónapig a babablogba, holott a kezdetektől ez volt a vágyam.

Azért, mert annyi élményt élek át a gyönyörű, imádni való demóbabámmal, amitől rögtön azt gondolom: máris jöhet a következő!

Tetszett a bejegyzés? Oszd meg!
Tags: baba, bébi, csecsemő, gyerek, kislány, kutya

2 comments

Leave a Reply Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Calendar

November 2017
M T W T F S S
    Dec »
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  

Archives

  • January 2022
  • November 2021
  • February 2021
  • November 2020
  • May 2020
  • October 2019
  • August 2019
  • July 2019
  • May 2019
  • March 2019
  • January 2019
  • December 2018
  • November 2018
  • October 2018
  • September 2018
  • July 2018
  • June 2018
  • May 2018
  • April 2018
  • March 2018
  • February 2018
  • January 2018
  • December 2017
  • November 2017

Categories

  • Agenda
  • Apróságok
  • Képes
  • Ünnepek

Friss posztok

  • Polihisztorék
  • Hogyan ne szokjunk be az oviba – egy lázadó hároméves memoárjai
  • Mindenki nevet a végén
  • Demóbaba oviba megy
  • Mentsetek ki innen!

Kategóriák

  • Agenda
  • Apróságok
  • Képes
  • Ünnepek

Tag Cloud

ajándék altatás alvás aranyköpés baba babakocsi babavíz beszoktatás bébi bébiétel csecsemő cumi fotó gyerek gyümölcs Honvéd Kórház hordozó házimunka játék Jézuska karácsony kislány kistestvér konyha kutya képes kórház Lettike nevetés Olívka ovi riport szobacsere születés születésnap szülés szülészet séta takarítás terhesgondozás testvér tápszer vicces óvoda ünnep

Archívum

  • January 2022
  • November 2021
  • February 2021
  • November 2020
  • May 2020
  • October 2019
  • August 2019
  • July 2019
  • May 2019
  • March 2019
  • January 2019
  • December 2018
  • November 2018
  • October 2018
  • September 2018
  • July 2018
  • June 2018
  • May 2018
  • April 2018
  • March 2018
  • February 2018
  • January 2018
  • December 2017
  • November 2017

Facebook Likes

Copyright - Minden jog fenntartva. Az oldalon található tartalom a szerző - dorkij - szellemi terméke, illetve alkotása, a szerzői jogok az ő tulajdonát képezik. A szerző fenntart minden, a lap bármely részének bármilyen módszerrel, technikával történő másolásával és terjesztésével kapcsolatos jogot.