Copyright - Minden jog fenntartva. Az oldalon található tartalom a szerző - dorkij - szellemi terméke, illetve alkotása, a szerzői jogok az ő tulajdonát képezik. A szerző fenntart minden, a lap bármely részének bármilyen módszerrel, technikával történő másolásával és terjesztésével kapcsolatos jogot.
Mi szükséges az esti wellness programhoz? Tökéletes hőfokú víz, pancsoló játékok, előmelegített törölköző, formatervezett fürdőkád és kényeztető masszázs. Buba mindezt az első pillanattól kezdve megkapta, bár a többszázezer forintos baba jacuzzi helyett kénytelen volt beérni a klasszikus, fröccsöntött műanyag káddal: egyelőre még nem jár pszichológushoz emiatt. Amikor megszületett, egy fehér bútorlapot tettünk keresztbe a nagy kádra, ezen feküdt az övé. Félig töltöttük meg vízzel, és párperces tisztogatás után késznek nyilvánítottuk a műveletet. Akkor még utálta az egészet, és maximum ordítással tudta jelezni, viszont mostanra az egyik kedvenc programjává vált.
Nekem vegyesek az érzelmeim, mert kevés finomabb dolog létezik, mint a frissen mosott bébi, de odáig eljutni kalandos. A fürdőszobai „pelenkázót” minden este a mosógép tetején rendezzük be. Miután a vizet megengedem, elrohanok a gyerekszobába, összekészítem a kellékeket, visszafutok, kihúzom Giorgio zsinórját a konnektorból, ráteszem az ikeás pelenkázó alátétet és kész is az enteriőr. Régebben felfújható alátétünk volt, ami keresztben is elfért, de miután állandóan kilyukadt, visszazarándokoltam a svéd Mekkába, és kicseréltük egy fix verzióra. Mindennap örülök neki, hogy az új darabot nem kell folyamatosan négyoldali lélegeztetéssel életre keltenem, viszont ez csak hosszában fér el a gép tetején, és lelóg róla a vége. Ha Olívka rajta fekszik, befeszítem a teljes testemet, olyan erővel támasztom, közben kétkezest játszunk a kisasszonnyal, aki nonstop lefelé pakol a szomszéd polcról. Legnagyobb döbbenetére kicseréltem a törlőkendőket a mosószerekkel, mert az előbbiek könnyű prédának bizonyultak, de most már a literes flakonokat is fél kézzel emelgeti, Peti szerint súlylökő lesz. Megbeszéltük, hogy nem helyezzük nyomás alá, ezért szabadon választhatja ki, melyik sportágban lesz olimpiai bajnok és/vagy Nobel-díjas.
Ha sikerül lehántanom róla az összes réteget, megmutatom neki a tükörben, hogy ő a leggyönyörűbb teremtés az univerzumban, percekig sikítozva csodálja magát. Két dologra kell kiemelten figyelni: egyrészt ne rúgja le egy hirtelen mozdulattal az összes csap melletti kelléket – porcelán szappantartó és társai – másrészt ne akkor kelljen neki…Kaptam már el röptében kakit, na.
Most már nagylányosan fürdik, pár hete elbúcsúztunk a babakádtól, mert térdtől kilógtak a lábai, és hosszú gondolkodás után arra jutottunk, hogy felesleges újat venni, úgyis a felnőtt kádban fürdik előbb-utóbb. Kipróbáltuk, mennyire tud ülni a vízben, precízen semennyire sem, elvágólag hátra akarta dobni magát, teljes erővel fognom kellett. Napokig böngésztünk a legjobb megoldás után, végül én javasoltam azt a biztonsági tartót, amiben ülni már tudó gyerekek tudnak fürdeni. Időt, pénzt és energiát nem sajnálva kiautóztunk az M5-ös bevezető szakaszánál lévő Brendonhoz, mert az összehasonlító elemzésem azt mutatta legjobbnak ár/értékarányban, és beszereztük a zsákmányt. Olívka királynőként ült benne, büszke voltam, hogy milyen rátermetten kezeltük a feladatot. Az örömöm egészen addig tartott, amíg egy barátnőm azt nem javasolta, hogy nézzük meg újra, nem tudja-e egyedül megtartani magát, ha a tartóban ilyen szépen ment neki. Természetesen MEG TUDTA. Pontosan kettő alkalommal kellett a védőfelszerelés, de mérgemben eldöntöttem, hogy tizennégy éves koráig ebben fog fürödni, nem érdekel az sem, ha szaltózni tud a vízben.
A babakádban anno a lábaival építette fel a bős–nagymarosi beruházást, most pedig a kezeivel duzzasztja a vizet, nagyobb települések éves energiaellátását is csuklóból megoldaná, szó szerint. Van egy halom gumijáték és vízi olvasmány, ezeket lelkesen fogyasztja, szintén minden értelemben. A hajmosást jól tolerálja, egy lyukacsos aljú kisvödrökből szoktam leöblíteni a kis kobakját, néha tátog egyet, ha az arcára folyik a samponos lötty, de nem zavarja különösebben. Múlt héten kettőt léptem arrébb, hogy odavigyem a fogmosó szettet – mind a hat fogkezdeményt a kádban mossuk, persze van ultracuki fogmosó pohár is – mire odanéztem, éppen a kisvödörkéből húzott le egy deci habos fürdővizet. Kicsit aggódtam, hogy napokig púderillatút böfög majd, alaposan átmostam a száját, és bíztam benne, hogy ezzel csak az immunrendszere erősödött.
Régebben nem tiltakozott, mikor kivettem a vízből, de most három játékot fog kézzel-szájjal, és konokul küzd. Betekerem a babameleg törölközőbe, amit saját kézzel batikoltam – kihipóztam a kakafoltot, és hippis lett a végeredmény – aztán átszállítom az ágyra, ahol biztonságosabb a törölgetés. Nagyon gyorsan kell bepelenkázni, mert nemrég lepisilte az ágyamat, így este fél tízkor, amikor ő már rég édesdeden aludt, áthúztam az egész ágynemű szettet, és fél óráig hajszárítóztam a problémás részeket a matracon.
Az esti öltözés amúgy a legszebb negyedórája a napnak. Ha sikerül gyorsan eldugnom a vizes játékokat, utána már nem mérges, és hatalmas göndörkacajok közepette leltározom végig minden testrészét. Puszihegyek, csiklandozás, ölelgetés: Kalika ott téblábol a lábunknál, várja, hogy neki is jusson egy kis simogatás. Valamiért úgy alakult, hogy Buba fürdés után vacsorázik, pedig sokkal praktikusabb lenne fordítva. Beöltöztetem az egyre szkafanderszerűbb előkébe, ami egyben oldalka és hátulka is, és belapátolja a szentjánoskenyérmag pépet, amit különböző gyümölcspépekkel dobok fel. A kutya válogatós, de ezért a keverékért annyira megvan veszve, hogy mindig kicsit többet csinálok, így megkaphatja a maradékot.
Olívkával a vacsora után néha még játszunk kicsit, attól függ, hogy jön ki a lépés az időzítéssel, de akkor már csak mesélek inkább, aztán mikor látom a szemdörgölést, beviszem a szobájába és bezsákolom. Nálunk a hálózsák a nyerő, minden más perceken belül gombócba gyűrve fekszik a sarokban. Eddig annyi volt az „altatás”, hogy kapott egy búcsúpuszit, oldalra fordult Árpádházi Szent Margit nyuszival a hóna alatt, és már aludt is. Ennek vége, a következő posztból kiderül majd, hogy az utóbbi időben az én csodaalvó lánykám rave partikat csap az ágyban pihenés helyett.
Leave a Reply