Olívka születése napja és születésnapja (1. rész)

Az első születésnap talán az egyik legfontosabb az összes közül, ilyenkor a már nem olyan friss, de a szülésről még élénk emlékekkel bíró szülő szinte pillanatról pillanatra végigjátssza magában a születés minden mozzanatát. Mi is nosztalgiáztunk már az ünnepet megelőző napokat, íme a tavalyi és az idei év krónikája a jeles időpontokban.

Előző este

2017

Nem tudok aludni, nemcsak a hasam méretétől és a jóslófájásoktól, hanem a holnapra megbeszélt vizit miatt sem. Reggel 9-re megyünk a kórházba, lehet, hogy még nem szülök, az orvos dönti majd el, de azt mondta, hogy ne egyek, mert ha úgy alakul, akkor császármetszés lesz. Remélem, hogy végre elérkezik a nagy dátum, már így is két nappal a kiírás után vagyok, két hete már csak egy totyogó vízilóként sertepertélek a lakásban, alig tudok közlekedni, leszakad a hátam. Éjjel, alvás helyett folyamatosan az autóba már hetek óta bekészített szülős pakk tartalmát listázom a fejemben, nem akarok semmit sem elfelejteni, de szerintem egy kéthetes túlélőtúrát simán meglehetne oldani a két utazótáskányi cuccból, csak szőlőcukorból három zacskót viszünk.

2018

Nem tudok aludni, mert a holnapi születésnapi babafotózásra készülődök, Olívka ruháit már kiválasztottam hetekkel ezelőtt, de azóta meggondoltam magamat néhány darabnál, most újra tipródom. Mire kialakul a gárdrób, rájövök, hogy vasalni kell, nekiesek, nem akarom, hogy Twist Olivér jellegű legyen a végeredmény. Utána jön a neheze – az én ruhám. Bár maximum kettő képen, és kizárólag háttérszereplőként jelenek meg, valami normális darabot szeretnék felvenni, fájdalmas a felismerés, hogy nincs ilyenem (hiába a két tele szekrény). Ami elmegy, az fehér, de az eleve „napsütötte” bőröm miatt télen olyan vagyok, mint Michael Jackson és egy fóka szerelemgyereke, ez kizárva. A másik befutó a fekete lenne – ha nem gyászhuszárként szeretnék megjelenni Buba mögött. Minden egyéb szín egy veszedelem, mert nem passzol az ő ruháihoz, végül feladom, hátha megálmodom reggelre. Peti ehhez képest öt perc alatt kiválaszt magának három tökéletes inget, és még ki is vasalja őket. Az én emberem ♥.

Aznap reggel

2017

Remegek az izgalomtól, de jó értelemben, ez életem legkiemeltebb napja (legalábbis bízom benne). Összevissza csókolom a kutyát, próbálom neki elmagyarázni, hogy lehet, hogy egy ideig nem találkozunk, de visszajövök. Irány a kórház, persze kicsit késünk, de csak pár percet, és az előzetes helyszíni bejárás nagy segítség, csont nélkül megtaláljuk a szülészetet. A doki a gyors vizsgálat után döbbent arccal közli, hogy a gyermek dobott egy laza 180 fokos fordulatot két nap alatt, így most éppen lábbal lefelé van, és mivel a szülés már beindult, nincs kecmec, készülünk a műtétre. Nincs egy óra sem, mire az összes szükséges előkészület véget ér, persze az egyik csomagot az autóban hagytuk (nem gondoltuk, hogy ilyen hirtelen történnek a dolgok), ezért a csinos papucsom helyett hálóingben és ormótlan bokacsizmában kacsázok át a műtőbe, bájos.

 2018

Szenvedek egy órát, aztán kiválasztok egy banális fehér felsőt szürke zakóval, ezért kár volt az időt pazarolni. Leltárazni kezdünk, két körben megy le a cucc, csak a lufik egy nagy ikeás zacskót elfoglalnak. Mire minden és mindenki a kocsiban van, kicsit izzadok (pedig esik a hó és csak egy embert ismerek a világon, aki nálam is jobban képes fázni), a cukrászda a következő programpont. Anyukám előzetesen gondosan lefixált mindent, de sikerült rossz cukrászdába mennem, ahol kölcsönösen nem értettük mi a gond, ezért elhoztam azt a tortát, ami volt. Mivel nem volt elég krémes, tejszínhabot kellett vennem, persze a közeli boltban az előttem lévő vásárlónak számoltak öt forinttal drágábban egy nápolyit, ami negyedórás reklamációt generált, így az utazásra számolt plusz óránk pikkpakk elrepült. Az igazságosság kedvéért hozzá kell tennem, hogy pont a fotós műterme előtt sikerült parkolóhelyet találnunk, a Teréz körút közepén, néha egy kis szerencse bónusz nekünk is jár.

Aznap délelőtt

2017

Leírhatatlan csoda az egész. Több ok miatt úgy alakult, hogy altatásban történt a császármetszés, ezért Buba nem egészen negyedóra alatt megszületett, tíz perc múlva pedig már a kezemben tartottam, teljesen tiszta tudattal, amiért nem lehetek elég hálás a sorsnak. Hosszan treníroztam magam, hogy ne lepődjek meg, ha egy csúcsos fejű, ráncos, vörösképű manót adnak a kezembe, ehhez képest egy kisimult, kerekfejű szépséget kaptam, ezen döbbentem meg igazán. Nem vagyok bőgős típus – igaz a terhesség alatt a Jégkorszak 2-ön és több reklámon is sikerült sírnom – de mikor először öleltem át, hamar eltört a mécses, eufórikus állapotba kerültem. Mivel influenzajárvány volt, Petinek hamar el kellett mennie, csak negyedórát engedtek nekünk, ahogy kiléptek, már elkezdtem nézegetni a telefonomon Olívka képeit (ezt csináltam másnap reggel hatig, amikor először mehettem érte a babamegőrzőbe).

2018

A fotózás kicsit nehezebb vajúdás volt, mint egy éve a szülés, két és fél órán át tartott, vegyes hangulatban. Szerettük volna minél spontánabbra venni a figurát, ezért hagytuk a művésznőt kiteljesedni, aki nagy hévvel el kezdte szétbontani a berendezést, de véletlenül se nézett bele a kamerába, vagy mosolyodott el. Fintorgott, pakolt, minden kiegészítőt tudományosan megvizsgált (lehetőleg háttal beülve), lufizhattunk, mondókázhattunk, mélyen a szemünkbe nézett, és az volt a tekintetében: idióták. Ha véletlenül jó irányban ült, akkor könyékig dugta a kezét a szájába (rohadék fogak), és minden hetekig válogatott cukiságot (hajpánt, kisizébizé) a másodperc töredéke alatt letépett magáról. A végén egy ragasztószalaggal fixált üres fehér papírlapon ült, mert minden dekorációs elemet el kellett távolítani a közeléből, és a tortát is olyan undorral ette, minta hidegen tálalt kutyapiszkot tettünk volna elé.

Peti még a helyszínen is lufit dekorált (halál cukik lettek), szemrebbenés nélkül tépte le a róluk a díszítéseket. A konklúzió az, hogy örülünk, mert így is lettek nagyon vicces és jópofa fotók – bár semmi esetre sem gyönyörűen beállított mintaképek – de egy jó ideig nem lesz hasonló performansz, meghagyjuk a lehetőséget Kate Mossnak.

Nem szeretnék Kalevalát önteni az olvasóra, ezért a nap(ok) második felének a leírását megtartom a jövő hétre, olvassátok el azt is!

1 comment