A lány, ki csak hátulról látszik…

Esetleg néha oldalról, vagy nagy kivágásban, de premier pláne sosem. Miért nem teszek ki egy babablogra millió babaképet, amikor Olívka cukibb, mint a világ összes pandakölyke és Shrek macskája együtt? Anya aggódik. Egyrészt kicsit már most félek tőle, ahogy azt nemrégen megírtam, másrészt fogalmam sincs, ő mit gondol majd erről a jövőben. Bármennyire is hízelgő lenne közös entitásnak beállítani magunkat, én csak a „Bubatartály” voltam, aki közben igyekszik hősiesen felnőni az anyaszerephez, de már most külön lények vagyunk, külön akarattal, és én ezt maximálisan tiszteletben szeretném tartani.

Másrészről viszont egyszerűen nem vagyok akkora jellem, hogy zéró toleranciát tudnék hirdetni magamnak fotómegosztás ügyben, ezért az ismerőseim időnként láthatnak pár képet Olívkáról. Mentségemre legyen szólva, hogy kínosan ügyelek a mennyiségre, gyakorlatilag a kezemre ütök, ha eszembe jut, hogy ezt vagy azt a fényképet is milyen jó lenne közkinccsé tenni. Pontosan tudom, hogy a legédesebb kisbaba is kizárólag csak a szüleinek érdekes nagyobb dózisban, senkit sem szeretnék cukiság cunamival terhelni. A képkészítésben is egyre inkább önuralmat gyakorlok, mikor Buba megszületett, naponta legalább tíz pillanatot megörökítettem, most már  heti pár darabnál tartunk: kíméletlenül törlöm, ami hasonlít az előzőre, vagy homályos (így is ezres nagyságrendnél tartunk).

A blog esetében egyértelmű volt, hogy nem teszek ki róla teljesen felismerhető, beazonosítható fotót, de azt meg furának érezném, hogy állandóan vadidegen gyerekek stock képeivel parádézzak. Köztes megoldásként született meg a mostani hibrid állapot, próbálom magamat a Mátyás király meséjéből ismert okos lány szerepébe pozícionálni, aki hoz is, meg nem is, de végül lehet, hogy csak annyi derül ki az agyafúrt félmegoldásomról: a király meztelen.

Íme vergődéseim pro és kontra listája

Miért igen? Mert…

• Nincs nála gyönyörűbb élőlény az univerzumban, minden mozdulata a sixtusi kápolna mennyezetére kívánkozik. Ahova lép, ott rég elhunyt költők támadnak fel, hogy megénekeljék formás vádliját, hajszálainak libbenése egy újabb trójái háborút vetít előre. Lehet ezt nem megmutatni az egész világnak? (Lehet)
• Mennyivel nagyobb gond egy képmegosztás, mint az, hogy amúgy is nyilvánosság elé tárom a mindennapjait? Azt azért lássuk be, hogy a babák azért elég hasonló tüneteket produkálnak, ezért talán nem haragszik meg rám, hogy megírtam, hogy jön a foga, vagy azt, hogy olyan hévvel fürdik, mint egy vízerőmű. Emellett – bár egyértelműen ő a főszereplő – a blog szándékai szerint a közös fejlődéstörténetünket mutatja be, tehát nem az ő személyes babanaplója lesz, azt megtartjuk saját használatra.
• Marketing területen töltött munkás éveim tűzben edzettek, ezért szinte hallom a szkeptikus hangot, ahogy azt susogja: a büdös életben senki sem fogja végigolvasni a heti Háború és Béke szösszeneteimet, ha nem vagyok képes feldobni egy-egy nyomorult képpel. A több ezer karakter kevesek számára vonzó hirtelen felindulásból, ezért valóban nem árt egy kis színesítés, illetve körbeírhatom én hosszú bekezdéseken át, hogy milyen egy elbarikádozott babaranch, talán célszerűbb egy illusztrációt beszúrni. Ha szeretnék látogatókat, akik élvezettel olvassák a nagy szenvedések árán megszült bejegyzéseimet, akkor nem gond, ha kicsit könnyen fogyaszthatóbbá teszem azokat.

Miért nem? Mert…

• A legkisebb esélyt sem szeretném megadni, hogy a kislányomat esetleg valaki miattam ítélje meg máshogy, mint aki. Én lehetek a lökött nő, de ő ne legyen a lökött nő lánya, maximum lökött lány, saját jogon.
• Bár a jelek egyelőre nem erre mutatnak, de lehet, hogy végletekig introvertált lesz, aki szívből utálni fog minden pillanatot, amikor fotózzák, és dühös lesz rám, amiért a világ elé tártam a gyerekkori sztárfotóit. Jól megver, én meg ott sírok a sarokban, ahol senki sem lát.
• A fenti problémakör másik verziója: bár általában nincsen baja a képekkel, de amiket én kitettem, azokon előnytelennek látja magát, így megint csak mérges lesz rám, és akkor ugyanott tartunk: dádá, sarok, bömbi.
• Azt mondják, ami egyszer felkerül az internetre, az ott is marad. Nem tudom, és nem is nagyon szeretném elképzelni, milyen visszaélések történhetnének emiatt, de csírájában szeretném elfojtani még a lehetőségét is.
• Úgynevezett személyiségi jogok. Ahogy feljebb már pedzegettem, ő egy önálló ember, aki már most határozottan véleményt képes nyilvánítani számos kérdésben. Ebben még nem, de ez nem ad nekem semmilyen felhatalmazást arra, hogy előre eldöntsem a nevében, hogy szerepeljen-e teljes arccal a nyilvánosság előtt, vagy sem. Minden döntésében rugalmasan igyekszem majd támogatni (kivéve a kábszit, a kábszi nagyon rossz, abban nulla a nyitottságom). Ha az a vágya, akkor részemről közszereplő is lehet, de ha inkább kerüli a nyilvános expozékat, akkor csendben, diszkréten is nyerhet olimpiát vagy Nobel-díjat.

Mindezt végigrágtam magamban százszor, Peti pedig teljes támogatásáról biztosított, így született meg a virtuális térben is a lány, aki csak hátulról (meg innen-onnan) látszik.