„A napok hosszúak, de az évek rövidek” – 1. rész

Habár a cím nem tőlem származik, hanem egy Gretchen Rubin nevű hölgytől, ennél jobban nem tudnám összefoglalni az érzéseimet, főleg év vége felé különösen találó a gondolat. Sokat töprengtem, hogy milyen módon tudnám legjobban leírni a mindennapjainkat, de mindig olyan hosszú és szerteágazó körmondatok születtek a fejemben, hogy már a felénél elvesztettem a fonalat én is. Az mellékes, hogy az agyam körülbelül öt másodpercig képes bármilyen új vagy plusz információt tárolni: annyira túlterhelt a rendszer, hogy minden, ami a legkisebb mértékben is kilóg a rutinból, halálra van ítélve. A lényeg az, hogy a végén leesett a tantusz: végig veszem egy napunk főbb pontjait, amúgy is a rend a túlélésem záloga. Hamar megtanultam, hogy amíg egy gyerekkel még lehet viszonylag spontán életet élni, addig kettővel óramű pontosságú ütemtervet kell tartani, különben pillanatokon belül szétesik minden. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy rohadtul nem vagyok se fegyelmezett, se következetes, eddig sokszor „gyomorból” döntöttem, na ennek most vége. Megterhelő és fárasztó, de nincs mit tenni, tényleg csak ez működik. Miért? Ezért:

6.30. Patkánykölyök nyögések a mózeskósárból, Lettike ébredezik. Habozás nélkül odavetődök, mert így óriási mosolyt kapok üdvözlésképpen, és nem ordítja fel lendületből az egész házat.

6.35-7.30 Az ötperces bájolgásunk után először megszoptatom, aztán kap egy nagy adag tápszert, mert szegény rövid úton éhen halna, ha csak az én fejadagomon múlna az élete. Gyors böfiparti, aztán magam mellé teszem és próbálom elhinni, hogy még alhatunk kicsit, de percenként háromszor veri ki a szememet.

7.30 Peti elindul dolgozni. Ahogy visszajön a kutyasétáltatásból, és kilép az ajtón, már hallom is, ahogy Olívka a másik szobában eligazítást tart a plüssállat kollekciójának (minden nappal több kerül az ágyába, a három kedvencből lassan már hét lett).

7.30-7.45 Átmegyünk Lettikével, akit beteszek a kiságyba, amíg gyorsan összedobom a reggeli turmixot a nővérének. Olívka azt három percen belül lehúzza (legalábbis a nagyját), majd kezdődik a karate edzés. Most külön programpont a hörghurutra kapott asztma spray és orrcsepp befújása, a pingvintől kezdve a medvéig mindenkinek adnom kell belőle, és akkor is csak úgy hajlandó engedni, ha megígérem neki, hogy utána Lettikét is arcon küldöm a cuccal. Ennek örül, és kegyesen megengedi, hogy végre túlessünk a procedúrán. Ezt követi az öltözés: peluscsere, pizsi le, ruha fel, D vitamin, szemüveg, tutyi. Tádámm, az egyikük készen van.

7.45-8.00 Olívkát el is vesztettem, ezért gyorsan elindítok egy Mása és a Medve epizódot a tévén, bezárom a konyhát/fürdőszobát, és elkezdem a picit is felöltöztetni. Peluscsere, pizsi le, ruha fel, D vitamin, cicikenőcs (van egy kis éranyajegye, azt kell kenegetni). Kiviszem a játszószőnyegre, megforgatom neki a cuccokat és imádkozom, hogy ne üvöltsön.

8.00-8.30 Mérgezett egérként rohangálok: bedobok egy mosást, elmosogatom az esti romokat, cumisüvegeket sterilizálok, megetetem/itatom a kutyát, beágyazok, beveszem a vitaminjaimat, fogat mosok, eszek egy banánt, beüzemelem a karácsonyi fényeket, nagy a sikerük. Közben a két szemem mint Matolcsyé, kétfelé figyel, mindegyik egy-egy csajon.

8.30-10.00 Valamelyikük vagy mindkettő unatkozik, és ennek hangot ad, ezért rendet teremtek, puszikat osztok, tutujgatok, fél kézzel kicsit Kalikával is labdázom. Előkerül az „újságos”doboz: Olívka imádja a katalógusokat, főleg a két nagy szépségápolási márkáét, mert illatos oldalaik vannak, amiket boldog pofival szaglászik. Van ott még rajzfüzet, színező, Mása újság (igen, rendkívül rá van kattanva), notesz, régi bulvárlapok, amiket nyugodtan széttéphet. Mindezt kiborítja a földre, de közben már hordja az asztalterítős szettet is, hogy megetesse a játékait. Folyamatosan duruzsol nekik, közli velem, hogy Kontrol Zsozsó és Tücsök Koma barátok, majd előadja, hogy milyen butusok, mert nem szeretik az orrsprayt és nem esznek rendesen (van öniróniája a csajnak): „Zsozsó Koma barátok, de buta, nem akarsz orr, de, másik is, okos, enni kell, bucika, finom, nyammnyamm, mégg mégg mégg. Jó.” Itt sóhajt egyet, amolyan lezárásként, én meg majdnem bepisilek a röhögéstől, illetve azért, mert még nem volt időm erre sem.

10.00-11.00 Éhesek, ezért először Lettike kap ennivalót, Olívkát nem zavarja, hogy nincs szabad kezem, akkor is belenyomja a színes ceruzát, ha ezzel egyúttal a húga fejét is meglékeli, mert anyaaaaaa, együtt!! Mindent közösen szeret, enni, rajzolni, táncolni, mikor Peti hazaér, őt is simán rákényszeríti, hogy a gigantikus plüss unikornissal együtt ropják Faith no More-ra. Miután a Pindúr jóllakott, következik a keményebb kör: a nagytesó etetése. Újabban bármit adok neki, de tényleg bármit (na jó, talán a kindercsoki a kivétel), azonnal közli, hogy meleg és nem ízlik. Szószerint. Különösen vicces ez egy negyedóráig formázott szendvicskompozíciónál, amivel hosszú percekig makramézok, hogy virágot meg anyámtyúkját formázzon, de rá se néz. Tudom, hogy rettenetes stratégia, de nem bírom elviselni a gondolatot, hogy éhes, ezért könyvvel/tévével/babával/pofavágásokkal terelem el a figyelmét, és mikor nincs résen, gyorsan a szájába teszek egy falatot. Laza félóra alatt eszik meg fél kiflit, én meg közben úgy érzem magam, mint aki lefutotta a maratont, főleg ha közben fél kézzel Lettikét ringatom, hogy ne sírjon. Mikor végeztünk, gyorsan eltakarítom a romokat (van mit, kórusban hívjuk a házi konyhamalacunkat, Kalikát, hogy megegye, ami a földön landolt).

11.00-11.15 Ha szerencsém van, és Pöttöm Panna elalszik, akkor rekordgyorsasággal összeszedem magam (zuhany, öltözködés, fésülködés…), mindezt Olívka folyamatos jelenlétével/narrálásával.

11.15-11.45 Miután végzek, végre le tudunk ülni Rontó Rozival játszani, előkerül a műanyag állatsereglet, vagy bármi, amit gondosan szét lehet teríteni az egész lakásban. Nem tudom, mások hogy vannak vele, de nálunk a színesceruzák pont úgy tűnnek el, mint a zoknik, egyszerűen elképzelni sem tudom, hol van a NAGY CERUZAELNYELŐ LYUK.

11.45-12.15 Lettike körülbelül eddig szundizik, gyorsan újra formába hozom –  orrcsepp, cicikenőcs, új pelus – és ő is csatlakozik a játszó szakkörhöz. Kicsit átmozgatom, gyakoroljuk az új dolgokat (tegnap fordult meg először, azóta ötször megcsinálta, azt hiszem, ez már megy), édelgünk, közben próbálom Olívkát is bevonni, mert ilyenkor nagyon érezhető a benne növekvő féltékenység. Ráutaló jelnek tekintem, hogy rá akar feküdni a húgára, és ha nem lennék elég éber, gyors oldalrúgásokkal hengerítené odébb, hogy a helyére feküdjön. Amúgy az igazsághoz hozzátartozik, hogy sokszor simogatja, puszilgatja is, de Lettike szemében azért látom a diszkrét halálfélelmet, ahányszor a nővére a közelébe megy.

12.15-12.45 Olívkát kiterelem a karámból, Lettikét beteszem a pihenőszékbe, biztonságba helyezem a ranch közepén, és nekikezdek az ebéd előkészítésének. Sokszor csak a bébiételt turbózom fel kicsit ezzel-azzal (virsli, tojás, pipifasírt…), igazából úgysem eszik meg semmit, tök mindegy. Ha nagyon túlteng bennem az energia, akkor gyorsan összedobok valami egyszerűbb ételt, a levesekre például egészen nyitott a hölgy (magához képest), és még a krumpli az, amit többféle formában is bevethetek. Ha közben Mikkamakka rendületlenül óbégat, akkor magamra kötöm, és miközben készül az kaja kiteregetek/elpakolom a tiszta ruhákat.

Ezen a ponton most befejezem az agyzsibbasztást, mert kicsit hosszabb lett a leírás, mint terveztem, de belelendültem, szóval ígérem, hogy meglepően hamar érkezik a folytatás!