II. Nagy Húsvéti Vigadalom

Sokkoló, hogy már a második babás húsvét érkezett el az életünkben, annyira élénken él még bennem a tavalyi ünnep emléke is. Akkor sem volt meleg, de legalább a nap sütött, ezért  nekivágtunk, és próbáltunk egy szélvédett/kutyapisi mentes virágágyást találni. Ott két percet kaptam, hogy lefotózzam a plüssnyúlnak álcázott kisdedet, de előtte kisebb húsvéti enteriőrt rendeztem be a képhez, anya komponál. Miss Nyuszi odaadóan tűrte a modell szerepét, bár tényleg csak pár kattintás erejéig vettük igénybe a formás idomait, mielőtt kisebb kört sétáltunk az orkánban.

Idén – tanulva az eddigi ünnepekből – arra jutottunk, hogy nem kell a pompa, a fene se mászkál a hűvös, esős utcákon, tökéletes lesz itthon. Van egy pofás zöld szőnyegünk, gyepnek az is megteszi, de végül csak spontán képek készültek, és idén a komplett nyuszi jelmez helyett is beértük egy kölcsön plüss nyuszifüllel. Ezt amúgy Olívka másodpercek alatt letépte a fejéről, de legalább nem terheli a háztartást plusz egy teljesen felesleges tárgy, hiába, alakul a rutin.

A reggelink nem pont úgy alakult, ahogy terveztük, Peti még egy sima hétvégén is szemkápráztató összeállítást készít, de most annyi dolgot csináltunk egyszerre, hogy valahogy nem lett túl csini az összkép. Azóta is röhögök, mert épp pelenkáztam, amikor behozott egy olyan randán megpucolt keménytojást, amilyet én még életemben nem láttam (nem hűtöttem le, mert a festeni való tojásokra koncentráltam, amiket viszont melegen kell tartani, hogy a festék jól megszínezze őket), és kedvesen megkérdezte, hogy erre gondoltam-e az ünnepi asztal koronájaként. A tojásfestést is teljesen máshogy képzeltem, útközben döbbentünk rá, hogy nincs itthon ecet, de szerintem inkább a festék minősége számított. Végül nem lett annyira rossz az eredmény, főleg a piros tojások sikerültek jól, de messze nem Frida Kahlo és Rembrandt művek születtek, pedig egy távoli múltban még azt hittem, hogy a babázás korszakában a kreativitásom csúcsára érek majd. Utólag ez elég vicces, mert ennyire elnagyoltan és kapkodva soha semmit sem csináltam, mint most, de az ember legalább megtanul priorizálni.

A délutáni összejövetel meghitten telt, a nagymamákkal együtt ünnepeltünk, Buba ilyenkor transzba esik a boldogságtól, imádja, ha imádják. Jött-ment, pakolt, sajnos hamar az etetőszékbe kellett applikálni, mert az egész teríték ellen frontális támadást indított (bezzeg egy éve csak letettük a babaszőnyegre, ahol maximum meredt szemekkel bámulta a ligő-lógó cuccokat). Amikor előkerült a nyuszifül, és megpróbáltam ráadni, kifejezetten idegbe került: ilyenkor összevonja a felszálló sirályok szárnyára emlékeztető szemöldökeit, és baromi csúnyán néz. A csibés papírtányérral sikerült pár pillanatig elvonni a figyelmét, gyorsan megörökítettük, ennyit a művészi képekről.

Szerencsére a nassolnivalók gyorsan helyreállították a lelki egyensúlyát, cuppogva ette a leveles tésztába göngyölt virslis falatkákat (Széll Tamásnak éreztem magam, amikor elkészült a konyhaművészet csúcsa), aztán gyorsan lefojtotta pár gesztenyés-csokis sütikével, amit Peti anyukája hozott. Annak neki sem tudtunk kezdeni, amiket az én anyukám csomagolt, addigra annyira teleettük magunkat, ezért hamar előkerültek az ajándékok. Tőlünk elsősorban csokit kapott a kisasszony, elsősorban azért, mert az elfogy, más kérdés, hogy eddig abban a hitben éltem, hogy nem édesszájú, ezért úgy terveztem, hogy ez az adag fél évig elég lesz neki. Ehhez képest a kindertojást csomagolással együtt szerette volna megkóstolni, és most nagy hévvel mutogat az ajándékos táskára, mert csokit AKAR tízórai, ebéd, uzsonna helyett. El is dugtam, hogy ne lássa, és napi egy kisebb porcióban maximáltam az adagot, szigorúan evés után, de úgy látom, nem ért velem egyet.

Nem úsztuk meg a számtalan színes, de kevéssé hasznos játékot sem, nagy plénum előtt beköpöm anyukámat, az elkövetőt. A habfürdőnek és a cuki zsepiknek örültem, de a felhúzható nyuszit (amit Olívka órákon belül leamortizált, már nem is működik), a cicás mosdókesztyűt, könyveket stb… már nem annyira értékeltem, rohamosan fogy a nem játékkal telített terület a lakáson belül. Az viszont nagyon vicces volt, mikor ő is fújni akarta a csillámos gigamega szélforgót, mert inkább leköpte, és nem értette, neki miért nem pörög, de rendületlenül próbálgatta, és ha mi megfújtuk, akkor ragyogott az arca az örömtől.

A hétfői locsolás is inkább keresztelés lett, a kedves férjem engem ugyan megküldött egy pálinkáspohárnyi hideg vízzel – mentségére legyen mondva, hogy éppen zuhanyozni készültem – de Buba megúszta egy kétujjas vizes fejre áldással. Néha megtépi a haját nyálas kézzel (Olívka, nem Peti), most is hasonló frizurája lett, de legalább ennyivel túl jutottunk a kötelező körön. Kíváncsian várom, hogy jövő húsvétkor miket tud majd, de közben őszintén élvezem, hogy akármekkora, éppen akkor a legimádnivalóbb.