Túl a (ba)barikádokon

A Google keresőben feltett kedvenc kérdésem a „mit játsszon az x hónapos baba”. Az etetés, altatás vagy az öltöztetés millió kérdést és dilemmát vetett fel a kezdetektől, de egyiktől sem tartottam annyira, mint a szabadidő értelmes kitöltésétől. Sosem tudtam babával játszani, kislányként eligazítottam a fodrokat a babaruhán, esetleg megfésültem a legújabb szerzeményem haját, aztán akkurátusan elraktam, és senkit nem engedtem a közelébe. Inkább olvasással és rajzolással töltöttem az időmet, vagy rajzfilmeket néztünk a testvéreimmel, a játékbabázást egyszerűen untam.

Mikor Buba megszületett, néztem a gyönyörű arcát, és költői kérdésekkel bombáztam. Mit csináljunk? Anya meséljen? Megmutassam a plüssgyűjteményt? Megvizsgáljuk a kutyust? Egy pár napos csecsemő alig lát, és korlátozott a kommunikációs eszköztára, ezért a férjemet, a nagyszülőket és az internetet hívtam segítségül. Arra jutottunk, hogy – bár valószínűleg egy kukkot sem értett belőle még – a mesélésből baj nem lehet, ahogy az ipari mennyiségű puszilgatásból, vagy a játékok mutogatásából sem.

Kéthónaposan már legalább napi két könyvet „kiolvastunk”, lassan elkezdett nyúlkálni, felfedezni a közvetlen környezetét, de még mindig aggasztott, hogy nem tudnék-e valamit jobban csinálni. Pikler Emmitől kezdve a legújabb szakirodalomig bezárólag utána olvastam a témának, de később rádöbbentem, hogy feleslegesen strapáltam magamat. Az idő megoldotta a problémát, a lehetőségek száma Olívkával együtt ugrásszerűen nőtt.

A kezdetektől fogva képes lekötni magát, de most már végig is vizsgál mindent, ami a kezébe kerül, más kérdés, hogy a keze egyre távolabbra ér. A könyvespolc el van kerítve a “ranch” oldalával, de kinyúlkál a rácsokon, így amikor bőségesen átnyálazta a verses szekciót – különös tekintettel Arany János művei érintették meg – úgy döntöttünk, hogy ide megerősített védelem kell. Előkerült a kanapé alá rejtett parafatábla és egy bekeretezett papiruszom, amire anno hieratikus szöveget írtam, ezeket bedugtam a rács és a könyvek közé. Sajnos nem fedik le az egész területet, ezért a kutató hölgy vagy felülről, vagy oldalról folytatja tovább a munkásságát, pedig már a játéktartó dobozt is odatoltam barikád gyanánt, és egy textil abc is fedi a rács egy részét – hiába.

Az abc-ről szép sorban eldugtam a betűket, mert onnan lehetett tudni, Olívka mennyit fejlődött, hogy éppen melyik sor tartalmát tudta leszedni. Az öt sorból három egészen sokáig tartotta magát, de utána két napon belül feladták a küzdelmet, úgyhogy a betűk most a cipzáras hasú bárány, Dolly hasában várják későbbi szerepüket, egyelőre rágóka funkciót töltenének be.

A lakásban csak akkor van biztonságban bármi, ha Bubót a lekerített részbe teszem, különben nonstop felügyelet szükséges, hiába vettünk mindenféle védőeszközt. Magabiztos tenyércsapkodással mászik Kalinka házához, amit a kutya nem nagyon használ, ezért az ő játékaival van tele: körvonalazódik a későbbi konfliktus. Éppen megakadályozom, hogy a nyálas sípolós labdát a szájába vegye, de mire észbe kapok, máris kitépi az aktuális plüsst Kalika szájából, lelkesen tömi az arcába. Gyors arc-kézmosás, szájöblítés, leteszem a padlóra újra, hadd lásson világot. A földig érő függönyt kezdi tépni, határozottan rászólok, amit pontosan ért, ezért lassan megfordul, és még lassabban elvigyorodik. Tudja, hogy anya minden, csak nem komoly, nagyon türtőztetnem kell magamat, hogy ne nevessek, féltem a már most nem létező tekintélyemet. Veszi az adást, mérgében egyet rám kiabál, de továbbáll. Szerencsére még szófogadó, ami nem megy, nem erőlteti, annyi érdekes dolgot lehet még rommá zúzni. A dohányzóasztal alja tele van társasjátékkal – hamar elfogom tenni onnét, csak még nem tudom, hova – ezért először egy ezerdarabos Mona Lisa puzzle-t mentek ki a nyálas kacsók közül, utána pedig egy súlyos üvegsakk készletet. Odébb terelem a veszélyzónától, ekkor az álló rizslámpát kezdi boxzsáknak használni, félek, ökölnyi lyukakkal nekem túl avantgárd, ezért innen is tovább megyünk. A kanapé karfáról Bödőcs Tibor legújabb regényét szeretné kitartóan megszerezni, ezt nem adja könnyen, körülbelül ötször veszem el tőle. Hiába kínálok bababarát alternatívákat, pontosan tudja, hogy a tiltott gyümölcs édesebb, oldalról les, provokál.

Körülbelül egy hónapja mindent ledobál, nagyon élvezi, ahogy csattan vagy gurul az adott tárgy, az etetőszékből különösen viccesnek találja. Kalika mindig mellettünk téblábol az etetésnél, Olívka szó szerint cukkolja a babapiskótával, de többször csalódott, mert ha az lepottyan, onnan nincs visszaút. A konyha amúgy is izgalmas terep, de ott nem merem elengedni, együtt nézelődünk inkább. A mikró led kijelzőjét hosszú percekig kapargatja, a hűtő pedig maga a Kánaán: nagy, színes, világít és zúg.

Most már nem kérdés, mivel játsszunk: mindennel. A könyveket kifejezetten szereti, leköti a mese, a képek, a kedvence egy anyukámtól kapott német nyelvű kacsás képeskönyv, amiben plüss betét van a kiskacsa hasánál, a legnagyobb sírásnál is hatásos vigasz. A másik nagymamától kapott színes maci is befutó, ennek a pomponjai érdekes fizikai kísérletek alapjául szolgálnak. Az ékszerekkel óvatosan kell bánni, mert a kis szarka másodpercek alatt lenyúl bármit, és nem garantált a fájdalommentes megoldás, ha a fül is megy a fülbevalóval együtt, hát legyen.

Játszótér lett az egész világ, már nem a mivel, hanem a hogyan lett a kérdés. Mindennap kétszer tartunk közös játszóidőt, egyszer délelőtt, egyszer pedig délután egy hosszabbat. Utóbbi sokszor zenei képzésbe csap át, mert Olívka szereti és igényli a zenés-tánzcos mulatságot, az ízlését pedig elsősorban én formálom, ezért eklektikus.

A buli után esti wellness program következik: meleg habfürdő majd tápláló vacsora. Talán ez a napunk fénypontja, a következő posztban erről az idillről írok részletesen.

1 comment