Aki bújt, aki nem, jövök!

Ezúttal a fogacskákról lesz szó, amikkel szemünk fénye piranha üzemmódban rágja körbe az ujjunkat, de ha a babáknak kifejlesztett kekszet kellene elfogyasztani, akkor azt inkább egyben, keresztbe nyeli le. Olívka jelenleg nyolc fog boldog tulajdonosa, ezeket eddig jól látható helyre növesztette, így lelkiismeretesen tudtam rögzíteni a Nagy Áttörések dátumát. Innentől viszont gyakorlatilag lehetetlen a leltárba vétel, csak sejtem, hogy hátul is megindult a mozgolódás. Ha megpróbálom meglesni, mi a helyzet, Blaha Lujza üzemmódba vált, a drámaibb típusból, ezért marad a tapogatásos módszer. Ezt régebben megengedte, de az utóbbi hetekben hiába igyekszem lekenyerezni egy kis dologéllel, akkor sem hagyja magát. Olyan hévvel küzd, hogy véletlenül az egész arcán szétkenem a propoliszos kencét, amíg a másik kezemmel a telefont tartom, hogy egy pillanatra bevilágíthassak a szájába. Kívülről úgy festhetünk, mint két megkergült macska, az egyik az utolsó leheletéig küzd, a másik pedig ugyanolyan makacsul támad. Ha sikerül egy pici cuccot a megfelelő helyre juttatnom, rájön, hogy nem is olyan rossz ez, cuppogva várja a folytatást, de abban a pillanatban, hogy odateszem az ujjam az ínyéhez, megint átmegy karatekid-be.

Ez senkinek sem egyszerű történet, de mi egészen jól megúsztuk: nem nyáladzik extrém mértékben, és nyűglődéssel teli éjszaka is csak három-négy alkalommal volt. A Nurofen jó barátunk lett, nem használjuk állandóan, de a nehéz időkben biztos segítség, a többi cucc hatásossága eltörpül mellette. Hat rágóka, háromféle hűsítő zselé és két masszírozó fogkefe áll készenlétben, de ezekre jóindulattal is csak annyit mondhatok, hogy aranyos próbálkozások. Buba mindent rág, és a mindenből a rágókák állnak a sor végén, előbb eszik meg egy komplett lexikongyűjteményt, mint hogy rendeltetésszerűen használja őket.

Az első fog érkezése viszont kalandosra sikerült, az akkor hathónapos kisasszonnyal éppen Horvátországban nyaraltunk. Az egész napos utazás után alig vártuk, hogy aludhassunk, de mire odajutottunk volna, Olívka üvöltve sírni kezdett, úgy, ahogy addig még sosem láttuk. Féléber állapotban ordított, aztán hányni kezdett, úgyhogy azzal a lendülettel – én gyakorlatilag pizsamában, vizes hajjal, mert a zuhany alól ugrottam ki – vágtattunk a zadari kórházba. Az intézmény a Szent János kórház horvát megfelelője, praktikusan egy elhagyatott horrorfilm forgatási helyszíne, csak néhány pálmafával megspékelve. A google fordító segítségével olvasgattuk a táblákat (kérjük ne kopogjanak és társai), végül a hang irányába haladtunk, így találtuk meg a gyermek sürgősségi osztályt. Az előzetesen gondosan kiváltott biztosításunkat nem fogadták el, legalábbis a helyszínen nem, ezért Peti elment ATM-et keresni, amíg kézzel-lábbal elmagyaráztam a történteket, az angolt elég lazán kezelték. A vizsgálatokat precízen elvégezték, de több mint három órát vártunk a vérvizsgálat eredményére, végül kiderült, hogy az utazás, de legfőképpen az első fog lehet a ludas, ami pár nap múlva szépen ki is bújt. Várakozás közben sikerült leejtenünk az egyetlen cumit (MINDIG van nálunk pótcumi, kivéve ilyenkor, mikor pánikban rohanunk a kórházba) egy olyan pontra, ahol negyedórával előttünk egy kisfiú üvöltve hányt. Elégetni nem tudtam, de többrétegben becsomagolva a legtávolabbi szemeteshez vittem, így viszont cumi nélkül maradtunk a villogó neonfény közepén, tessék picikém, lehet aludni.

Szerencsére ehhez képest a többi fog érkezése gyerekjáték volt, már rutinosan adagoltuk a fájdalomcsillapítót, de van egy olyan gyanúm, hogy az izgalmak még nem értek véget. Esküszöm, hosszasan próbáltam egy közeli fotót csinálni az aktuális állapotról, de a modell finoman szólva sem volt kooperatív, ezért most egy bájos kisfiú stockfotóját használom illusztráció gyanánt.