Érkezik a következő! Babu a fedélzeten ♥

Bár régóta vártam, hogy megírhassam ezt a bejegyzést, de sokáig úgy gondoltam, hogy a legutolsó pillanatban osztom csak meg az örömhírt, hogy minél nagyobb legyen a meglepetés. Aztán újraterveztem, mert rájöttem, hogy a Demóbaba blog olvasóközönsége nem csekély átfedést mutat a barátaimmal, személyes ismerőseimmel, rokonaimmal, nekik pedig amúgy sem újdonság a családunk bővülése. Másrészt ha megérkezik az újabb demóbabánk (tudom, hogy a titulus logikátlan, de full version babának még sem hívhatom, és még Olívka is félreértené a végén, pedig pont az ő tökéletessége ösztönzött minket), akkor nagy eséllyel a mostani rendkívül szűk szabadidőm is teljesen eltűnik. Márpedig már most rengeteg élmény van, amit meg szeretnék osztani veletek, nehéz volt hat hónapig nem elszólni (elírni) magamat, na jó, az első két hétben könnyen ment, mert akkor még én sem tudtam Újbabáról (tisztességes munkaneve: Babu, roppant szellemes módon követve a Bubát).

Mit lehet róla tudni? A jelek szerint makkegészséges, egyedül van (ennek is rendkívül örülök, mert bár kemény vagyok, mint a gránit, de egy másfél éves pörgőmotor mellett ikrekre azért nem készültem fel), és a jelenlegi információk szerint szintén kislány lesz. Ha véletlenül még sem, akkor „nehéz első éve lesz”, ahogy Peti szokta mondani, mert egy közös, csajos szobában fog lakni a nővérével, akinek kinőtt ruhatárát egyetemlegesen megörökli. A neve is körvonalazódott, de azt szigorúan titokban tartjuk a születéséig, mert nem volt egyszerű a folyamat, és nem szeretném senkinek sem megadni az esélyt, hogy elbizonytalanítson. Fiú neveken még nem lamentáltunk, az még ráér, mert csak tartalékba kell, illetve anno azt hittük, hogy könnyebb kitalálni, de azóta rájöttünk, hogy NEM.

Addig is vannak sokkal kiemeltebb projektjeink, például ezen a héten szombaton megejtjük a hálószobánk és az eddigi gyerekszoba cseréjét, mert utóbbi túl kicsi lenne a két pindúrnak.

Olívkát ez az értesítés várta a kiságyára illesztve

Természetesen ez láncreakciót generál: el kellett adnunk a másfél éve vett, pofátlanul kényelmes franciaágyunkat, mert a kisebb szobába nem fér be, így helyette újat kell venni, számos más bútorral együtt: új gardrób Babunak, új, nagylányos ágy Olívkának (a kiságyat már Újbaba használja már), játékos polc, kis asztalka stb…. A komplett szekrénysort máshova kell betuszkolnunk, ami eddig a hálóban volt (persze az sem fér el a kisszobában), a lényeg az, hogy itt bizony gigantikus átrendezés lesz. Még az is felmerült, hogy a kutya alól „kirántjuk” a kanapéját, és annak a helyére tesszük a mi bútorunkat, de megszántuk, és addig matekoztunk, amíg megmenekült a bázisa.

A terhesgondozás helyén is változtattam, ezúttal a Honvéd Kórházban szülök majd a Szent Imre helyett (vagy az országúton, ha valamit nagyon elszámolunk, de azért bízom a legjobbakban), csak mert szeretem a kalandokat. Így legalább megint érzem az újdonság varázsát, nem rutinból tolom, mondjuk az meglepett, hogy a Honvéd Kórházban egyáltalán nincsen ultrahang készülék a nőgyógyászaton, illetve van, csak a másik telephelyen, ami elsőre egész váratlan fordulatnak ígérkezett. Kellemetlen, mikor az ember hetekig izgul (nincs azonnal hely, várni kell), hogy egyáltalán terhes-e, vagy csak a képzelete játszik vele, de csúnyán, aztán ott ül másfél órát a megadott időpont után, mire behívják. Ekkor kiderül, hogy jaaa, hát itt ezt nem tudják megmondani, mert nincs ultrahang vizsgálat, szóval esetleg újabb randevút kellene kérni a másik helyszínen, ahol talán pár hét múlva meg is mondják a tutit. Persze a nagy büdös francot vártunk, szépen elmentünk magánrendelésre, úgyhogy most „hibridbe” nyomjuk. Az idegrendszerünk megkímélése érdekében a fontosabb vizsgálatokért inkább fizetünk, amikor pedig csak beutaló kell, vagy sima vérvétel, akkor szépen elfáradok a kórházba, viszek magammal egynapi hideg élelmet, laptopot, olvasnivalót, és csendben elütöm az időt.  Szerencsére az új orvosom a legjobb választás, végtelenül profi és kedves, cserébe a magánrendelése egész pontosan a város másik végén van, ezért haboztunk a legelején, de így is jó döntés (zömében amúgy is a Honvédben találkozunk inkább, az meg nem a világ vége).

Én amúgy egész fitt vagyok, bár az első négy hónapban rekordidő alatt elaludtam – bárhol, bármikor – volt olyan, hogy Peti kérdezett valamit tőlem, és már a válasz előtt kómába estem.  Ha tévéztünk, és elszunyókáltam, néha random szavakat mondtam neki pl. hét!, mert álmomban kvízkérdéskre kellett felelnem, elsőre nem értettem, miért néz rám olyan furán. Szerencsére ezen a szakaszon már rég túl jutottam, most kezdődik a diszkrét bálnásodás, ami nyárra viszont kifejezetten testhezálló lesz, mivel áramvonalasan űzöm majd ki az embertömegeket a hűsítő habokból.

Bevezetőnek talán egyelőre ennyi elég, de higgyétek el, most már bőven hallotok majd mindkét Pöttöm Pannáról!