Demószülők újabb babakocsis kínszenvedései

Nemrégen megemlékeztem a bébiverdák utálatos világáról, de muszáj újra elővennem a témát, mert még nagyon friss a seb: sport babakocsit vettünk a hétvégén. Sejtettem, hogy nem végzünk hamar, de a négy órás megfeszített ütemű vásárlás kollektíven mély nyomot hagyott kiscsaládunkban.

Miért tettük ki magunkat mindennek? Elsősorban az én nyekergésem miatt, mert a mostani kocsiszettünknek is van sport része, de több okból utálom, az első és legfontosabb a súlya. Nem kifejezetten dögnehéz, csak tíz és fél kiló, de a hasonló súlyú babával és a belongingokkal (pelenkázótáska, pléd, ha esetleg vásárlok valamit, akkor a portéka) együtt már 25-30 kilóra kúszhat fel a végeredmény. Ez az én testarányaimhoz képest rohadt sok, és mivel közeledik a jó idő, nagyon vágyom már arra, hogy többet jöjjünk-menjünk, ami így nem lenne igazán szórakoztató.

Túl sokat sajnos nem nyerek, mert ha nem olyan szánalmas játékkocsit veszünk, aminek semmi előnye sincs azon kívül, hogy nevetségesen könnyű, akkor marad az eggyel komolyabb típus, amivel maximum három-négy kilóval vagyok beljebb. Nekem viszont ez is ajándék, és a többi pozitív változással együtt megéri a rövidtávú gyötrelmeket.

Komoly kutatómunka előzte meg vásárlást, ami egy tizenegy pontos listát eredményezett: szentül elhatároztam, hogy ezekből a kritériumokból nem engedek. Sokat elmond, hogy az ár nem szerepelt a szempontok között, nem azért, mert nem számít: sőt. Pontosan tudtuk, hogy van egy határ, ami fölött rá sem nézünk az adott kocsira, ezért felesleges a többi tulajdonságot végigzongorázni.

Rengeteg helyen összefoglalták ezt a témát nálam sokkal átfogóbban, de azért osztom meg mégis a rövid listát, hogy egy laikus, de már egyre rutinosabb anyuka perspektívája segítse a sorstársakat.

1. Súly: ezen nincs mit tovább ragozni, kisebb súly = kevesebb leszakadt vese.
2. Egyszerű összecsukhatóság: aki nem szeretne origami tanfolyamot végezni minden kocsiba történő ki-és beszállásnál, az figyeljen erre.
3. Egyberészes tolókar: ez az én személyes nyavalyám, van, akinek bejön az esernyőre csukható verzió, amit két külön karral lehet tolni, szerintem kényelmetlen és sokkal nehezebb vele navigálni a járgányt.
4. Háttámla szöge: a fő mumus. A régi kocsinkban nem lehetett 90 fokban állítani a támlát, ezért Olívka nem tudott rendesen ülni benne, állandóan lefelé kezdett csúszni. Úgy nézett ki, mint egy durván bekészült kőlaza rapper, amikor félig fekvésben, kis terpeszben éppen a tökét vakargatja, többször hallottuk, ahogy valaki felkiált mellettünk: milyen fain/laza/cool ez a gyerek. Örülök a szép szavaknak, de nem szeretném, ha a kis gerince atomokra hullna, ezért csak a merevített hátú, extra stabil ülést biztosító babakocsi jöhetett szóba. Olyan, amit egyúttal teljesen döntetni is lehet, mert az ülve alvás kevés nyaknak áll jól.
5. Biztonsági öv kezelhetősége: itt is léteznek feleslegesen trükkös megoldások, vagy olyan típus, ahol a baba egyméteres övrészen ül, ezeket mellőzni szerettem volna.
6. Bolygósítható kerekek: azaz saját tengelyük körül tudnak forogni. Olyan, mint a szervokormány – ha nincs, akkor ingyen edzésben részesülsz minden alkalommal, ahányszor szeretnél bevenni egy kanyart.
7. Fék helye: mennyit anyáztam emiatt! A régi babakocsin középre tették, a kosár alá, ami miatt gyakorlatilag használhatatlanná vált. Vagy ki sem biztosítottam inkább, és elfehéredett kezekkel tartottam az egész miskulanciát, amíg le nem szálltunk az adott járműről, vagy benyomtam, de akkor megállókkal előbb el kellett kezdenem szerencsétlenkednem, hogy időben ki tudjam oldani. A legtöbb verzión azért erre okosabb megoldások születtek.
8. Bevásárlótáska mérete, hozzáférhetősége: előbbi nyilvánvaló, ne csak két alma férjen bele. Utóbbi azért fontos, hogyha nem akarjuk a gyermeket háttámlával együtt hirtelen aerobic mozdulatokkal emelgetni, akkor jól jön, ha van hely a kosár és a támla között.
9. Állítható lábrész: ez sem bonyolult kérés, ha fekszik a célszemély, akkor ne törjük ki a lábát derékszögben hajlítva, ha viszont ül, ne toljuk fel a nyakáig. Mindenki jobban érzi magát.
10. Méretek: ne a csillagok együttállásán múljon, hogy beférünk-e az autóba/liftbe vagy átjutunk-e a lakásajtón/kapun.
11. Tisztítható (levehető) huzat: jó, enélkül esetleg tudok élni, de malőrök mindig akadnak. A babapiskóta és nyál keveréke nem a kedvenc divatszínem, a komolyabb tónusokról nem is beszélve (rikító pisi, répás bukta és társai).

Na ezeken a pontokon futottunk végig megközelítőleg hatvan babakocsi esetében, az elején még, a végén már nem jött oda hozzánk eladó (igen, mindez a legnagyobb babaáruház babakocsi akciós hetén). Legtöbbször csak egy vagy kettő dolog hiányzott a teljességhez, de azok biztosan a legfontosabbak voltak. Oda-vissza köröztünk, hátha valami elkerülte a figyelmünket, de gyorsan rádöbbentünk, hogy minél közelebb áll a kocsi az ideálishoz, annál drágább, és még így sem tökéletes. A végén dupla annyi pénzért találtunk egyet, mint amit szerettünk volna rákölteni, de kiderült, hogy nincs rajta kartámasz. Találtak hozzá külön egyet, ami értékcsökkentetten (értsd: foltosan, koszosan, kicsit kopottan) több, mint ötezer forint volt, itt már kezdett lilulni a fejem. Petinek akkor, amikor negyven percig kerestek egy csavarhúzót, hogy rátegyék, és amikor felé tolt egy raklapot a gyanútlan targoncás áruszállító néni, és megkérte, hogy fáradjon odébb, akkor kategorikusan ellenállt: kijelentette, hogy lázad. Végül ő tette fel a nyomorult kartámaszt, mert a személyzet továbbra is gorillák a ködbent játszott, az egyetlen, aki ott maradt, már majdnem velünk együtt sírt, azt sem tudta, hogy hívják. Buba közben elszabadult, és vagy lebontotta, ami a keze ügyébe került, vagy ordított a frusztráltságtól, ha meg szerettem volna fogni. Az döntötte el a kérdést, hogy kiderült, a kiválasztott darabból nincs másik, csak a kiállított példány, ezért otthagytuk a francba, nem szerettünk volna majdnem jó, majdnem új, majdnem teljes izét venni egy valag pénzért.

Dühünkben átmentünk a legközelebbi babadiszkontba, ahol összesen talán hat sportkocsi volt, de ebből a legelső hibátlannak bizonyult, ezért tíz percen belül megvettük. Segítette a gyors vásárlást, hogy Olívka ezen a ponton már őrjöngött, ami abszolút nem jellemző rá, de valószínűleg sokkot kapott, hogy itt is órákat kell majd eltöltenie. Hazafelé azon röhögtünk – félig kínunkban – hogy mennyire más kép születhetett rólunk a két üzletben. Az elsőben egy fél napot válogató, majd idegesen, üres kézzel távozó családot láttak (sokáig türelmes babával), a másodikban pedig egy ultrahatékony házaspárt, akik habozás nélkül választottak és vásároltak, igaz, a gyerekük megállás nélkül üvöltött.

Remélem, ez a kis tanmese sokaknak segít, és pár maradandó idegrendszeri sérülést is megspórolok az eljövendő bátraknak, akik hasonló kalandba vágnak.